2025. május 28-án, életének 100. évében elhunyt Lapis Károly patológus, klinikai onkológus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Lapis Károly 1926. április 14-én született Túrkevén. Középiskolai tanulmányait a Mezőtúri Református Gimnáziumban végezte, majd a II. világháborút követően a kolozsvári, később a budapesti orvosi egyetemen folytatta tanulmányait, ahol 1950-ben szerzett diplomát. Pályája kezdetétől a patológiára és onkológiára összpontosított. Dolgozott többek között a Debreceni Orvostudományi Egyetem, az Országos Onkológiai Intézet, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem intézményeiben.
Tudományos pályafutása során az emberi daganatok — különösen a májrák — kialakulásának és áttétképzésének mechanizmusait vizsgálta, jelentős szerepet játszva olyan kemoterápiás szerek hatásmechanizmusának tisztázásában, mint a Degranol, a Dibromdulcitol vagy a Lycurium.
1968-tól 1993-ig a Semmelweis Egyetem I. számú Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének igazgatója volt. Oktatói, intézetvezetői munkássága mellett 1985 és 1991 között tudományos rektorhelyettesként is tevékenykedett. Vendégprofesszorként dolgozott a Duke Egyetemen és az amerikai National Cancer Institute-nál.
Tudományos kiválóságát számos rangos elismeréssel méltatták. 1964-ben Akadémiai Díjat kapott, 1996-ban pedig elnyerte a Széchenyi-díjat. Több ízben részesült nívódíjban, kitüntették a Munka Érdemrend arany fokozatával, valamint megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is. 1970-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd 1979-ben rendes tagjává választották. Hosszú évekig tagja volt az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsának, emellett meghatározó szerepet játszott több hazai és nemzetközi tudományos testület munkájában is, többek között az Európai Rákkutató Társaság alelnökeként.
Szerzőként vagy társszerzőként 591 tudományos szakcikk fűződik a nevéhez, melyből 275 nemzetközi folyóiratban jelent meg, emellett – mint 95. születésnapján a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla kiemelte – legalább ilyen jelentős volt szerepe a hazai oktatásban és utánpótlás-képzésben, hiszen rengeteg hallgató választotta a patológiát és a kutatási területeivel kapcsolatos klinikai szakmát a hatására, az általa vezetett intézet munkatársai közül pedig 19-en kandidátusi, 8-an pedig nagydoktori fokozatot szereztek. Szívügyének tekintette a rák elleni küzdelmet, a témában rendszeresen tartott előadást laikusoknak is, valamint könyvet is írt róla.