Kegyelettel értesítjük mindazokat, akik ismerték és becsülték, hogy Dr. Kovács Rita Beáta Ph.D. főorvosnő kollégánk az életét végig súlyosan megnehezítő betegsége ellenére kiharcolt hosszú, eredményes szakmai útja véget ért. 61 évesen, 2026. július 11-én betegsége szövődményei miatt otthonában elhunyt.
1989-ben szerzett általános orvosi diplomát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen summa cum laude minősítéssel. 1988-89-ben Köztársasági Ösztöndíjban részesült.
1993-ban patológia, 2001-ben citológia szakvizsgát tett – mindkettőt jeles eredménnyel.
Ph.D. fokozatát a „Telomeráz expresszió mérése és galectin-3 vizsgálata patológiai mintákon” című disszertációjával summa cum laude minősítéssel 2005-ben nyerte el. Mindeközben fő- és mellékállásaiban fáradhatatlanul és fáradtan is dolgozott a Szent Imre Kórházban, a Budaörsi Egészségügyi Központban, a Törökbálinti Ügyeleten, a Szent János Kórházban, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben, a Budai MÁV Kórházban, az Országos Onkológiai Intézetben, a Honvédkórházban, a Szent Rókus Kórházban, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, az Uzsoki Utcai Kórházban és a Szent Margit Kórházban 2002-től adjunktusi, 2003-tól főorvosi rangban. 2008 és 2009-ben Kiváló Munkáért kitüntetést, 2010-ben III. oszt. Honvédelemért Kitüntetést kapott. Nem túlzás azt állítani, hogy több mint 100000 beteg ellátásában vett részt szövettani és citológiai tudásával.
Emellett segítette fiatalabb pályatársait. Részt vett orvostanhallgatók, rezidensek, szakorvosok és citológus szakasszisztensek oktatásában. Érdeklődése, szakismerete és tapasztalata kiterjedt a tüdő, a központi idegrendszer, valamint az urogenitalis traktus daganataira, az aspirációs és a nőgyógyászati citologiára.
Tagja volt a Magyar Patológusok Társaságának, az International Academy of Pathology Magyar Diviziójának, a Magyar Onkológusok Társaságának, a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Citodiagnosztikai és Onkopulmonológiai Szekciójának és a Magyar Gasztroenterológiai Társaságnak.
Aktívan részt vett hazai és külföldi (Bécs, Bonn, Santiago de Chile) kongresszusokon, továbbképzéseken. Tizenhat szakcikket és egy könyvfejezet (A pleura malignus mezoteliómája) írt. 2004-ben Henning-díjjal jutalmazta a Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság az év legjobb közleményéért.
Emlékét megőrizzük.

