Bejelentkezés

Pályázat kongresszusi részvételre

2018.02.14. - 00:00

Tisztelt Kolléganők és Kollégák!

 

 

Az IAP Magyar Divíziója 2018-ban is pályázatot hirdet kongresszusi részvétel biztosítására. Az elnyerhető támogatás összege 2018-ban legfeljebb 100.000,- Ft/fő, amely részvételi díjra, szállásköltségre vagy utiköltségre fordítható. Előnyben részesülnek a 40 év alattiak, és azok a pályázók, akik még nem vették igénybe az IAP Magyar Divízió támogatását. Akik 2017-ben részesültek IAP kongresszusi támogatásban, 2018-ban nem pályázhatnak. Felhívjuk a figyelmet, hogy az IAP MD korlátozott anyagi lehetőségei miatt elsősorban IAP rendezvényeket támogatunk.

 

A pályázat feltételei

  • A pályázó nyújtson be a kongresszusra eddig nem közölt poszter vagy előadás összefoglalót, amelyet juttasson el az IAP MD címére is. A Divízió az összefoglaló elfogadása után utalja át az elnyert összeget a pályázónak. Ez a feltétel kurzusra szóló pályázat esetén nem érvényes.
  • A pályázó rendelkezzen legalább 2 éves IAP MD tagsággal, és igazolja, hogy 2016-ra, 2017-re és 2018-ra a megfelelő évben befizette a tagdíjat. Az igazolás hiányában a pályázat automatikusan elutasításra kerül.
  • A pályázó ismerje az adott rendezvény hivatalos nyelvét.

Jelentkezési határidő az első féléves kongresszusok/kurzusok esetében április 30., a második féléves kongresszusok/kurzusok esetében október 1.

Késve érkezett pályázatokat nem értékelünk.

Cím     IAP Magyar Divízió, 1091 Budapest, Üllői út 93., fax: 06-1-3012001, e-mail: info@pathology.hu

 

A 2018-ban preferált kongresszusok

A kongresszus címe

helye, időpontja

honlap

USCAP 2018 Annual Meeting

Vancouver, március 17-23

www.uscap.org

5th Pannonia Congress of  Pathology

Mikulov, május 16-19.

http://mhconsulting.cz/en-kongres-kongres_obecne-125.html

 

A vancouveri USCAP Kongresszusra az abstract határidő már lejárt, ezért erre a kongresszusra csak azok pályázatát várjuk, akik oda már elküldték összefoglalójukat.

 

Dr. Kulka Janina

egyetemi tanár

 az IAP Magyar Divízió elnöke

/uploads/files/IAP_MD_Kongresszusi_tamogatasi_jelentkezesi_lap_2018.pdf