Bejelentkezés

Elhunyt Tóth Erika

2023.04.03. - 16:47

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett kolléganőnk Tóth Erika, a Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézetének (mai nevén PIBOI) volt gépírónője 2023. március 23-án, 65 éves korában súlyos betegség következtében elhunyt.


Erika mintegy 25 éven át volt azintézet munkatársa, leletek ezreit írta, miközben derűs lényével, kedvességével, segítőkészségével az intézet apraja-nagyjának gondozónője,pótmamája, pszichológusa is volt. Írógépe, majd számítógépe körül órákat töltöttünk, amikor nem csak a leletek végső kialakításában szorgoskodtunk. Közvetlen stílusával a patológus-klinikus párbeszéd kialakításában is komoly lépéseket tett; a mobiltelefonok használatba válása előtt a reklamáló klinikusokkal ő küzdött meg először, sikeresen, a konfliktusokat
elsimítva.
Nyugdíjba vonulása után a MEDSERV KFT-ben folytatta egészségügyi tevékenységét, az ottani orvosok-asszisztensek nagy örömére.
Halálával nagyon nagy űrt hagy maga után.
Gyászolják családja, szerettei, volt közvetlen munkatársai, tanítványai (akik tőle tanulták, hogy milyen egy igazán jó gépírónő), az egészségügyben dolgozó számos orvos, nővér, kézbesítő.


Temetése 2023. április 19-én 10:30-kor lesz a Kispesti Temetőben.


A Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézet és a MEDSERV KFT munkatársai